Kik is vagyunk mi?

 

Bukovenszki Vivien – értékesítési és marketing menedzser, rendezvényszervező

„Eddigi munkásságom során végig jártam a vendéglátás és az idegenforgalom berkeit pincétől a padlásig, de mindig vonzottak azok a feladatok, ahol vendégeinknek szervezhettem és ajánlhattam különböző programokat. Szeretem az emberek közelségét, és éppen ezért szeretem megvalósítani az álmaikat. Most úgy érzem tényleg eljutottam arra a pontra, ahol ezt leginkább megtehetem, és tapasztalataim maximálisan kamatoztathatom.”

 

Romfa Dániel – Chef, a Szabadtűzi Lovagrend lovagja

„Soha nem tudtam igazából szavakba önteni, hogy miért is szeretem azt csinálni, amit csinálok. Egyszerűen nekiállok, főzök, és élvezem ahogy az illatok és az ízek hatalmukba kerítenek. A szakmám a hobbim, és soha nem is szeretnék mást csinálni. Habár már sok mindent kipróbáltam, mégis mindig a főzés volt az, amiben úgy éreztem… igen, ez az amit mindig is csinálni akartam, és akarok. Ebben tudom kiteljesíteni magam.”